AZ Angyal
A Bibliában az angyalok Isten küldöttei. A jó angyalok Isten akaratát adják hírül az embereknek és segítenek rajtuk. A Biblia szerint az angyalok Isten teremtményei, semmiféle megkülönböztetett tiszteletet nem igényelnek. Az angyalok erejükre és hatalmukra nézve magasabbrendűek az embernél.
Maga a Sátán is angyal volt, a fény angyala, de fellázadt Isten ellen, emiatt egy mennyei háború veszteseként letaszíttatott Mihály arkangyal által a mennyből.
Az angyalok a zsidó, a zoroasztriánus (perzsa), valamint a keresztény és az iszlám hitvilágban szerepelnek, de vannak előzményeik a pogány hitekben is.
Az angyali világot, a mennyországot, először a perzsák kezdték hierarchikusnak tekinteni.
Az angyalok héber és arám megnevezése ???????? malách (magyarul még maleach), amely hírnököt, hírvivőt, követet, küldöttet jelent magyarul. Ez a szó összesen 213 alkalommal fordul elő az Ószövetségben (Angyalok jelennek meg Ábrahám előtt, hogy fia születését megjövendöljék, akárcsak Lótnál, hogy kimentsék Szodomából, Az Újszövetség szerint Jézus születésekor angyalok jelennek meg a pásztoroknak). Ugyanez görögül ???????, angelosz (hírnök), latinul angelus.
Az angyalokkal foglalkozó keresztény teológiai diszciplína, az angelológia szerint az angyaloknak nincs nemük, a zsidó hagyomány viszont hímneműeknek tartja őket.
A Biblia szerint az angyalok teremtett, de a jövőt tekintve örökké létező, megsemmisíthetetlen, természetfölötti, szellemi lények, akik Istenhez és az emberekhez hasonlóan személyiséggel, vagyis intelligenciával, a beszédre való képességgel, érzelmekkel, akarattal és öntudattal rendelkeznek; szellemi testük van, képesek testben megjelenni a földi szférában, és így részt venni földi eseményekben.
Vannak jó, illetve gonosz angyalok; életterüket tekintve pedig a menny és az ég különböző szintjein kívül a Föld felszínén és a Föld mélyében is megtalálhatók. Számuk meghaladhatja a százmilliót, ám a pontos adatot a Biblia nem közli velünk.
Az angyalok általános állapotukban az emberek számára láthatatlan szellemi lények. A Biblia ugyanakkor rengeteg olyan eseményről számol be, amikor kiléptek ebből az elrejtettségből, és valamilyen formában megmutatkoztak embereknek (epifánia: megjelenés, „felbukkanás”). Ez többféleképpen történhet: megmutathatja magát az angyal abban a szellemi dicsőségben és erőben, amely valóságosan sajátja; vagy kiüresítheti magát ebből, és egészen összetéveszthető módon emberként is megjelenhet. Válhat széllé vagy tűzzé is.
A Szentírás három főangyal nevét nyilatkoztatja ki: Michaél (Mihály), Gabriél (Gábriel). Ide sorolják Lucifert (Hélél ben Sáchárt), aki elbukott, és a gonosz angyalok vezetőjeként Sátánná lett. A Biblia utal arra, hogy az angyalok egyharmadát rántotta magával a lázadásba.
Megjegyzendő, hogy Rafael arkangyal Tóbiás könyvében szerepel, mely nem szerepel a zsidó illetve protestáns kánonban.
A nevük jelentése:
Michaél: „Ki olyan, mint Isten?”
Gabriél: „Isten hőse”
Hélél ben Sáchár: Ragyogó / Fénylő / Dicsérő, Hajnal fia ; Ezt a héber nevet (Ézs 14:12) fordították le a Szeptuaginta készítői Heószforosznak, azaz Hajnalcsillagnak, ennek latin fordítása pedig a Lucifer név (mindkettő Fényhordozót jelent). Lucifer lázadása és bukása után új nevet kapott: Sátán, görögül Diabolosz.
Sátán (héberül szoton): Vádló, Rágalmazó, Ellenálló, Ellenség, Tévelygő (a szó gyökéből, a szatah szóból)
Az angyalok feladata[szerkesztés]
Fából faragott angyalok a kis Jézussal (15. század)
A Biblia szerint az angyalok szolgáló szellemi lények, akiket Isten arra teremtett, hogy az ő akaratának engedelmeskedjenek. Az Úr angyalainak feladata: Isten dicsérete és imádata, parancsolatainak végrehajtása, isteni üzenetek továbbítása, hívő emberek szolgálata, különösen a gyermekek képviselete, védelme. Közreműködnek Isten terveinek és ígéreteinek megvalósításában (például a megváltás hirdetése, az ellenséges erők ellen való harc Isten népének oldalán, Isten ítéletének végrehajtása).
„ „Vajon nem szolgálatra rendelt szellemek-e ezek, akiket azokért küldtek szolgálatra, akik örökül veszik majd a megváltás művét?” ”
– (Zsid 1:14)
Angyalok a művészetben[szerkesztés]
A művészek szívesen ábrázolták az angyalokat hol meztelen pufók fiúgyermekként (elsősorban a kerubokat, mivel a héber szóban két betű megcserélésével "mint a gyermek" szót kapjuk), "angyalkaként", hol pedig félelmetes külsejű szárnyas emberi lényként. Ezeknek a képzőművészeti alkotásoknak néha semmi közük a bibliai leírásokhoz néha pedig a pogány világ hiedelmeit fogalmazzák meg.
Az angyali rendek[szerkesztés]
A katolikus hagyomány szerint[szerkesztés]
Az egyházi hagyomány szerint a kilenc angyali rend három hierarchiába sorolható.
I. hierarchia: szeráfok, kerubok és trónusok. Ők állnak Istenhez a legközelebb;
II. hierarchia: uralmak, erősségek és hatalmasságok. Ők közvetítenek az első és harmadik hierarchia között.
III. hierarchia: fejedelemségek (az uralkodók, törzsek, népek békéjére felügyelnek), arkangyalok (főangyalok), és őrzőangyalok. Az utóbbiak a mindennapi élet során segítik az embereket. Ők állnak legközelebb az emberekhez, és ők közvetítik Isten parancsait.