A sátán

A Sátán a bibliai iratokban említett lény, egy olyan, Isten ellen lázadó, bukott angyal, aki Isten és az emberiség ellensége, a biblia forrásai alapján valós fizikai formában a földön sohasem öltött testet.

„ És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. ”
– Jel 12,9
A Biblia úgy említi, és úgy ír róla, mint aki személyes, szellemi hatalom.[1] A bibliában megtalálható szövegek szerint a Sátánnak szellemi értelemben hatalma lehet bizonyos, a biblia szerint bűnnek minősülő cselekedeteket elkövető emberek felett. A Satan héber név eredeti jelentése »ellenszegülőt« jelent.[2] Etimológiailag valamennyi jelentése ellenség, vádló, rágalmazó, félrevezető. Az Újszövetségben különféle kifejezésekben jelenik meg («e világ fejedelme», az «ellenség», a «gonosz», a «kísértő», «e világ istene», a «levegő hatalmasságainak fejedelme»), azonban ezeknél jóval gyakrabban jelenik meg a latin »diabolos« és a »satanas« kifejezés.[3] A vele kapcsolatos említések egyaránt megtalálhatóak a Bibliában, a Koránban és egyes apokrif iratokban is. A Septuaginta a Héber Biblia görög nyelvű fordítása hol a görög diabolos szót használja (gonosz), hol a satan héber szó fonetikus átiratát. A magyar bibliafordítások a satan szót fonetikusan átvették, a diabolosz helyett ördögöt, gonoszt írnak. A különféle teológiai értelmezések az ószövetségi iratokban található Ádámról és Éváról szóló történetben a kígyóval azonosítják, amely az Isten által tiltott fáról kínálta a gyümölcsöt Ádámnak és Évának.

Etimológia[szerkesztés]
A sátán (héberül ?????? sátán, eredeti jelentése vádló; görögül ????? szatan, latinul satanas; arabul ?????sajtán) a zsidó, keresztény és muzulmán vallásban szereplő alak.

A sátán szó ebben az alakjában a magyar nyelvben jövevény, eredetileg azonban két magyar, vagy magyarral rokon szóból alkotott összetétel lehet. A sémi nyelvekbe feltehetően a hatti/hettita Estan napisten nevének hatására került. A területet elfoglaló sémiták az ellenség istenéből kreálták a sátán alakját. Mivel a sémi írások a magánhangzókat nem jelölték, a név hangalakjaból csak az stn váz maradt változatlan.

A nevét egyes keresztény egyházak szóhasználatában névelő nélkül, személynévként használják, például: Sátán Isten ellensége.

Jelentése, névváltozatai[szerkesztés]
A Biblia szerint ő személyesíti meg a Kísértőt, aki a rossz útra csábít. Legelső megjelenése ebben a Szentírásban az Ádámot és Évát bűn elkövetésére csábító kígyó képében jelenik meg. Azután más névváltozatokkal is találkozhatunk, a Bibliában gyakran nevezik Kísértőnek, a Gonosznak, e világ istenének, hazugságok atyjának, a sötétség fejedelmének is. A sátán azonos a mai névhasználatban gyakrabban használt „Ördöggel” (avagy az ördögök fejedelmével). A középkor óta gyakran azonosítják Azazellel, Belzebubbal, Beliállal, Samaellel, Mefisztóval, Luciferrel és a Bibliában vagy a pogány mitológiákban szereplő más démonokkal.

A sátán a Bibliában[szerkesztés]
A sátán kilétéről a Biblia több helyen is ad tájékoztatást, azonban különféle neveken. Annak azonban, hogy a különféle helyek egyazon személyre, vagy különböző lényekre utalnak-e, meglehetősen változó a megítélése. Ezt súlyosbítja, hogy a (többnyire helytelen) magyar fordításokból adódóan a témában igen komoly fogalmi zűrzavar uralkodik. Bár nem tartozik szorosan véve a témához, de fontos megemlíteni, hogy a magyarban ezen témában lélekként szerepeltetett szavak (pl. gonosz lelkek), az eredetiben minden esetben szellem-et, értsd: szellemi lény-t jelölnek.

A sátán (lehetséges) nevei a Bibliában[szerkesztés]
Az ószövetségi héber sátán név az Újszövetségben, valamint a Septuagintában is szerepel görög betűkre átírt formában. Az újszövetségben 36-szor található meg ebben a formában, a Septuagintában csak egy-két esetben. Határozott névelő nélkül általános értelemben jelöl ellenséget: 1Kir. 11:14,23,25-ben Salamon politikai ellenfeleit jelenti, a MTörv. 22:22-ben az Úr angyalát, aki ellenkezett Bálámmal, a Zsolt. 109:6-ban emberi vádolót. Határozott névelővel, „az Ellenség" formában személynévvé válik és a gonoszság fejedelmét jelöli. A Septuaginta azonban a legtöbb esetben diabolosznak fordítja, melynek jelentése vádló, rágalmazó. Az Újszövetség 33 esetben jelöli ezzel a szóval, ilyenkor határozott névelővel - a Vádló.
Ördög - A magyar Bibliák elsősorban így fordítják a diabolosz szót, ezen kívül a görög daimonion (daimon) szót is. Az utóbbit többes számban is, ekkor gonosz seregeket jelöl. A daimonion vagy daimon eredetileg istenséget, természetfeletti lényt jelent. Az Újszövetség csak negatív értelemben, gonosz szellemeket jelölve alkalmazza. Szókratész viszont pozitív értelemben a lelkiismeret jelölésére használta. Az Ószövetségben a héber ??? séd, ????????? sédim szó szolgál a gonosz szellem, szellemek jelölésére (MTörv. 32:17, Zsolt. 106:37).
Beliál – A név héber eredetű, jelentése: értéktelen, haszontalan, gonosz. Nem személynév, ám idővel alkalmassá vált a sátán személyének jelölésére, mivel bajt okozóként (Zsolt. 41:9) vagy Isten ellenfeleként jelenik meg. Utóbbi Náhum könyvében szerepel: "gonoszságot forral az Úr ellen".[4] Gyakran „fiai”, „gyermekei” hozzátétellel (1Sám. 2:12) együtt olvashatjuk. A Septuaginta gyakran diabolosznak fordítja a héber beliált, ami jelzi, hogy az ókori fordítók is a sátán egyik nevének tekintették. Az Újszövetségben a 2Kor. 6:15-ben található a kifejezés.
Belzebub – A név csak az Újszövetségben fordul elő Beelzelbul formában (Mt. 12:24-27).[5] A szó héber eredetű, a pogány istenség Baál-Zebub (szó szerint: (a) Legy(ek) Ura) után, amely Ekron filiszteus városnak volt az istene (2Kir. 1:2,3,6,16). A pogány isten neve idővel a sátán egyik nevévé vált a zsidóságban, ezt támasztja alá az evangéliumi szöveg is.
Azazel – Csak a Leviták könyvében (Mózes harmadik könyve) fordul elő (Lev. 16:8,10,26). Az engesztelés napján a pap saját és népe bűnét átruházza egy bakra,[6] melyet kivittek a pusztába Azazelnek,[7] a puszta démonának, általa jelképezve a bűntől való szabadulást. Az apokrif Énok könyvében (i. e. 2-1. század) a lázadó angyalok vezére. Más forrásokban viszont nem azonosítják a Sátánnal vagy az Ördöggel hanem önálló alakként a 'Bosszúállás angyalaként' vagy a Bosszúállóként említik és mutatják be.
Lucifer – szó szerint hajnalcsillag vagy fényhozó (latin: lux, 'fény' és fero, 'hordozni, vinni' szavakból: 'fényhozó, fényt hordozó'),[8] Ézsaiás könyvének (Ézs 14:12) latin fordításban szerepel, ahol Babilon királyának jelzője. (Károlinál: Miként estél alá az égrol fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál!) Később személynév lett belőle, Lucifert az Isten ellen lázadó, és büntetésül az égből alávetett legfőbb angyalnak képzelték, és a Sátánnal azonosították. A mai bibliafordításokban általában nem szerepel a Lucifer név, egyszerű jelzőként fordítják. Illetve „Ő pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből.” (Lk 10,18)
a világ fejedelme
e világ istene
az Isten hegyéről levetett kerub – Ezékiel könyve 28:12-19
A sátán az Ószövetségben[szerkesztés]
A sátán mint kísértő, a rosszra csábító[szerkesztés]
Legelőször a Bibliában a kígyó képében jelenik meg. Ádám és Éva a Paradicsom minden fájáról ehet, kivéve egyről nem, mert ha igen akkor Isten elpusztítja őket. De a ravasz kígyó elhiteti velük, hogy semmiképp nem fogja Isten elpusztítani őket, hiszen akkor miért teremtette volna őket? Ádám és Éva elhitte azt, ezért ettek belőle. A Biblia ezzel a képpel sok mindent megmagyaráz, például azt, miért halunk meg, miért nem élhetünk örökké. Illetve ízelítőt ad a kísértő végső céljáról.

A sátán mint vádló[szerkesztés]
Jób könyvének első két fejezetében ő az egyik főszereplő. Az eredeti héber szövegben a neve itt nem személynévként, hanem köznévként szerepel, mint „a vádló” (ha-szátán). A többi angyallal együtt ő is a mennyei kar tagja, Isten szolgája, és egyben tanácsadója és kéme az emberek között, aki „szerte bolyong a földön”. Istennel polemizálva azt a lehetőséget kapja, hogy többször is megkísértse, és ezzel próbára tegye Jóbot. Jób könyvében a sátánnak nincs független hatalma, Istentől kap fölhatalmazást a próbák végrehajtására.

A sátán ugyanebben a vádló szerepben a Biblia még egy helyén megjelenik. Zakariás könyvében (Zak. 3:1-2) a mennyei ítélőszék előtt a megvizsgálandó Józsué főpap jobb oldalán áll, hogy vádbeszédet mondjon ellene, de az Úr angyala megparancsolja neki, hogy hallgasson.

A sátán mint az ember ellenfele[szerkesztés]
Ezen kívül az Ószövetség még két helyen említi a sátán nevét.

A Krónikák könyvében (1Krón. 21,1) a sátán mint Izráel népének ellensége, ráveszi Dávid királyt, hogy megszámlálja a népét. Dávid ezzel kivívja Isten haragját, aki dögvésszel sújtja Izráelt. A krónikás (az i. e. 3. században) a sátánt önállóan cselekvő lénynek ábrázolja. Ezzel szemben Sámuel könyvében (2Sám. 24,1), ahonnan a történetet vette, maga Isten manipulálja Dávidot. A sátánról alkotott elképzelések megváltozása valószínűleg a zoroasztrianizmus, a jóság és a gonoszság két istene küzdelmét tanító perzsa vallás hatása.

A katolikus és ortodox kánonban szereplő Bölcsességek könyvében szerepel a következő megállapítás: „A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják.” (Bölcs. 2:24)

A sátán az Újszövetségben[szerkesztés]

Ilja Jefimovics Repin: "Távozz tőlem Sátán!" (1895)
Az evangéliumokban Jézus, a levelekben pedig az apostolok többször is említik a sátán nevét. Jézus negyven napig a pusztában böjtöl, hogy megküzdjön az ördög kísértésével, akit sátánnak nevez (Mt. 4:10). Egy alkalommal ugyanakkor a tanítványához Péterhez szól, hogy "Távozz tőlem Sátán!" (Mk. 8:33) Ezt azért mondja, mert a Sátán megkísérti Pétert, hogy Isten tervét megváltoztassa. Máskor Belzebubról, az ördögök fejedelméről (Mt. 12:27), illetve az ördögről és az ő angyalairól (Mt. 25:41) beszél.

A sátán személyének kilétéről az Újszövetség két helyen ad némi információt. Pál apostol a korintusiaknak írt második levelében azt mondja, hogy „a sátán a világosság angyalának tetteti magát” (11:14). A Jelenések könyvében pedig János apostol az Édenkertben Ádámot és Évát bűnre csábító kígyóval azonosítja a sátánt: „Levetették a nagy sárkányt, ama régi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.” (12:9)

A bukott angyalokról említés található két apostoli levélben is (Péter második levele 2:4 és Júdás levele 1:6).

A sátán a rabbinikus irodalomban[szerkesztés]
A Misna és a Talmud legkorábbi bejegyzései azt mutatják, hogy a sátán csak igen kis szerepet játszott a zsidó teológiában. A zsidó vallás később átvette a népszerű közel-keleti (perzsa eredetű) nézeteket a sátánról és nagyobb szerepet tulajdonított neki. Minél később íródott egy rabbinikus mű, annál több említés esik benne a sátánról és az általa megszálltakról.

Például a kígyó a klasszikus zsidó vallás szerint a szó szoros értelmében csak kígyó volt, míg a későbbi zsidó teológiában a gonosz által megszállt lény lett, hiszen a bűnbeesés történetében beszélt, pedig a kígyó erre nem képes önmagától. (A Midrás már odáig megy, hogy a kígyó, mielőtt megátkozták, felegyenesedve járt és tudott beszélni.)

Az i. sz. 450 körül íródott Palesztinai Talmud még igen tartózkodó a sátánnal kapcsolatban. A Babilóniai Talmud szerint (Bava Bathra 16a) a jécer hára (a gonosz hajlam), a halál angyala és a sátán azonosak. A Talmud a Samael nevet is megemlíti, akiről sokan úgy vélik, hogy egy másik démonnak a neve, de abban egyetértenek, hogy gonoszt jelöl.

A későbbi rabbinikus irodalom jó néhány művében és sok rabbi szerint a sátán minden gonoszság megtestesítője, és minden erejét az ember elpusztítására fordítja. E nézet szerint óriási hatalma van az emberek minden munkája felett, de a tudása korlátozott, és a Jóm kippur (engesztelőnap) ünnepén elveszti hatalmát.

Egyes rabbik úgy gondolták, hogy sátán a jelenben is ugyanolyan aktívan tevékenykedik, mint a múltban, amikor ő volt Izsák feláldoztatása, Ézsau csalása, Mózes halála, Dávid Betshabéval való paráználkodása, Vasti királynő halála és a zsidóellenes háborúk előmozdítója.

A sátán a Koránban[szerkesztés]

14. századi arab kézirat illusztrációja a Pokol elképzelt uráról, a Sátánról
Az iszlám Iblísz (????? ) néven is ismeri. Úgy gondolják, hogy a neme szerint a dzsinnek (??) rendjébe tartozik, akik olyan spirituális, szellemi lények, amelyek tűzből vannak. A Korán szerint korábban az angyalok (fényből lévő szellemi lények) vezetője volt, de nem volt hajlandó az embert elöljárójaként elismerni, azaz leborulni előtte.

A sátán alakja a keresztény világban és felekezetekben[szerkesztés]

Gustave Doré: A Sátán bukása
A sátán alakja mindig kiemelkedő szerepet töltött be a keresztény teológiában. Egyes korai keresztény egyházatyák imádkoztak a sátán „bűnbánatáért”.[forrás?]

A középkorban a sátán ábrázolását gyakran használták arra, hogy riogassák és félelemben tartsák az írástudatlan embereket, fegyelmezzék a gyerekeket. Kecskebak alakúnak, szarvakkal és villa alakú farokkal is ábrázolták, amint egy háromágú vasvillát tart. Ezek a rajzok nem a Biblián alapultak, hanem Pán és Dionüszosz ókori görög istenek hasonmásai voltak, illetve a különféle pogány állatmaszkos szertartások hagyományaiból táplálkoztak.

Számos középkori irodalmi műben – így például Dante Isteni színjátékában – a sátán neve Lucifer volt. Ennek alapja az Ószövetségben szereplő történet a Hajnalcsillag (héber ???? Hélél, latin Lucifer) bukásáról (Ézsaiás könyve 14:12), akit a sátánnal azonosítottak.

John Milton Elveszett Paradicsom című verses elbeszélő költeményében (17. század) úgy értelmezi a sátánt, mint aki már az ember létezése előtt szembeszállt Istennel.

A sátán ábrázolása[szerkesztés]
Egyik legjellemzőbb ábrázolt alakja az őskígyó, amely rávette Évát, hogy fogyasszon a tiltott gyümölcsből. Egyes Biblia-fordításoknál már a Genezisből kiderül, hogy a sátán a kígyó, de egyértelműen ezt csak az Újszövetség részét képező Jelenések (20:2) könyvéből tudhatjuk meg.

Másik népszerű ábrázolása a görög Pán istenség mitologikus alakjából származik, mely kecskeszerű, patákkal és szarvakkal, és egy háromágú szigonnyal. Mára sokkal emberszerűbbé vált az ábrázolása: sötét, rosszakaratú ember, kis kecskeszakállal. Néha megjelenik bűnre csábító formában - szakácsként, jóképű férfiként - is, de női ábrázolások is léteznek.

Gyakran használják ezt a jelképet politikai közszereplők jellemzésére, vagy szexuális beállítottság és szokások sokatmondó metaforájaként. Másik alkalmazási módja az ember gyengeségének és bűnösségének hangsúlyozási módja.

Alakját leginkább a horrorfilmek használják, tulajdonságait megtestesült vagy átvitt értelemben a leginkább. Például Williem Peter Blatty könyve, a The Exorcist (Az ördögűző), mellyel célja az volt, hogy a gonoszság létezését bemutatva arra vezesse az olvasót, hogy léteznie kell a végső jónak, egy Istennek.

A sátán az irodalomban[szerkesztés]
Az újkori irodalomban a sátán, mint semleges vagy pozitív figura is megjelent. Madách Imre műve, Az ember tragédiája az isteni és emberi világrend hideg, velejéig racionális és cinikus kritikusának ábrázolja a sátánt (Lucifer), akinek lázadása azonban kezdettől fogva szerepel az isteni tervben, és a tervben való állandó kételkedése is csak előbbre viszi a világot a terv beteljesülése felé.

Mihail Bulgakov regényében, Mester és Margaritában a Woland professzor néven bemutatkozó sátán „a világ szemetének őre és ura”. Míg Isten a fény és jóság birodalmának irányítója, addig a sátán a maga külön világán uralkodik (inkább ennek része a földi világ is), a sötétségen, mágián és bűnön. A bűn azonban alapvetően nem tőle származik, sőt az ő feladata ítélni és büntetni a nála gyakran sokkal sátánibb, szabad akaratukból gonosz embereket, különösen azok halála után.

A sátán a filmművészetben[szerkesztés]
A sátánt egy multinacionális ügyvédi iroda irányítója testesíti meg Az ördög ügyvédje című filmben (Al Pacino alakítása).

A sátán megidézése több horrorfilm témája. Roman Polański például két ilyen témájú filmet is készített. A Rosemary gyermeke című film főhősnője (Mia Farrow) gyermekét a sátántól szüli és az annak szolgájává válik. Ugyancsak Polanski filmje A kilencedik kapu, amelynek főhőse a sátán megidézésére alkalmas könyvet kutat. A Constantine, a démonvadász című filmben a sátán emberi alakot ölt.

Az Ómen illetve az Ördögűző sorozat központi szereplője is a sátán (bár előbbi inkább az Antikrisztus kissé eltérő szerepét állítja középpontba). A sátán fontos szereplője a Supernatural című sorozatnak ahol Lucifer néven az apokalipszis eljövetelét akarja végrehajtani. A sátán a South Park című rajzfilmsorozatban is visszatérő szereplő.

A Doctor Who című sci-fi sorozat "The Impossible Planet", és a "The Satan Pit" című epizódjaiban is a Sátán a főellenség.

A sötétség fejedelme című filmben a Sátán nem más, mint az antianyagból létező párhuzamos univerzum ura, egyfajta anti-isten. Az ebben a világban létező különös zöld folyadék, mely megszállja az embereket, az Antikrisztus materializálódott alakja, az ő célja a Sátán elhozatala egy tükörportálon keresztül. Karakterét csak egy pillanatra mutatják, mint egy kinyújtott kezet, mely a legjellegzetesebb Sátán-ábrázolásra emlékeztető módon vörös, szőrös, és patás ujjakban végződik.

A Mel Gibson rendezte A passió című filmben a sátán többször is megjelenik. Bőre fehér, arca szőrtelen, s a kornak megfelelő, egyszerű sötét öltözéke van.

A Letaszítva című filmben a sátánt Azazelként mutatják be mint a testek között vándorolni képes gonosz szellemet.

Sátánizmus[szerkesztés]
Searchtool right.svg Bővebben: LaVey-i sátánizmus, Sátánizmus és Klasszikus teista sátánizmus
A sátánt tisztelő (vagy imádó) vallásokat és szektákat nevezik sátánistának. Hivatalosan elismert sátánista egyház a Sátán Egyháza, de nem hivatalos, úgynevezett földalatti csoportokból számtalan létezik (legtöbbük a keresztény kultúra területén). A sátán fogalma csoportonként jelentősen különbözik, ahogyan az is, hogy imádatot igénylő istenségnek vagy mindössze szimbólumnak tartják-e. Legfontosabb jellemzői az individualizmus és a kereszténységgel (néha júdaizmussal vagy iszlámmal) szembeni ellenséges viszony.