csupakabra
A chupacabra (ejtsd: csupakabra) vagy chupacabras állítólag Amerika egyes tájain élő mitikus lény.
Ezidáig Puerto Ricóban (ahonnan először jelentették 1987-ben), Mexikóban és az Egyesült Államokban, elsősorban Latin-Amerikában látták. A név, amely a spanyol cabra chupar („kecskeszívó”) kifejezés összevonása, abból a gyakran jelentett szokásából ered, hogy háziállatokat, gyakran kecskéket támad meg és a vérüket szívja. Sokan sokféleképpen írták le a külsejét. Több állítólagos megfigyelő szerint röpképesek. Bár vannak, akiket komolyan foglalkoztat a létezése, a szakértők szerint a chupacabra csupán szóbeszéd.
Egy könyvben is szerepel néhányszor(Első enciklopédiám sorozatban).Legtöbbször gyík szerű lényként ábrázolják.
Chupacabra a tévében[szerkesztés]
Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik filmjében Nagylábként van benne,
a lény felbukkan a Dexter laboratóriuma című rajzfilmben, mint Dexter egyik szörny teremtménye, név szerint Charlie, ami elszökött. Dexter Dél-Amerikában talál rá újra.
A Maya és Miguel című mesesorozatban (Minimax) szerepel egy részben, de nem mutatják, csak a gyerekeknek mesélnek róla.
A Tumak című képregényben említést tesznek róla, valamint az X-akták és a Scooby Doo című tv-sorozatokban a témának szenteltek 1-1 epizódot.
A Negima?! c. animében "chupa klubot" szerveznek, ami a lénnyel foglalkozik.
A Red Dead Redemption: Undead Nightmare című játékban feltűnik, ahol egy patkányhoz hasonlít.
A The Walking Dead című sorozat egyik epizódjának a címe Chupacabra. A sorozat egyik szereplője - állítása szerint - látott egyet régebben, amikor eltévedt az erdőben. (Valószínűleg hallucinogén gomba hatása alatt volt, amikor ez történt.)
Az Ozone Network Lény-akták című sorozatában is beszéltek róla : http://ozonenetwork.hu/ozonenetwork/dokumentumfilm/20120221-ozonenetwork-musor-lenyaktak.html
A Csizmás, a kandúr című animációs filmben "El Chupacabra"-nak szólítják a menekülő macskát
A Generátor Rex című tévésorozat 2. évadjának 8. részében (A helyőrség) szerepel a Chupacabra, aki halálos méreggel fertőzi meg Rexet és a Zöld Ököl két tagját. Azonban a végén kiderül, hogy a Chupacabra nem EVO, Rex elengedi Dr. Holiday pedig egy mintából elkészíti az ellenszert, így mindnyájan megmenekülnek. Disznószerű, agyaras lényként van ábrázolva.
A chupacabra említést kap a Dr. Csont c. sorozatban is (6. évad, 18. rész). Egy gyilkosság "gyanúsítottjaként" jelenik meg a lény.
A chupacabra feltűnik az NBC csatorna nagy sikerű sorozatában, az X-Akták 4. évadának 11. Chupacabra című epizódjában.
A chupacabrát a Phineas and Ferb (Finiesz és Förb)-ben is feltűnik.